"Szeretnék átölelni ma egy embert,
Ki olyan árva s vágyak özvegye,
Mint jómagam. S kit a tavasz szíven vert,
S kondor haján kopog az ősz jege.
Kinek ha volt is piros betűs napja,
Tintát hozzá véréből szűrt a Sors.
Vén bánatok fia és újak apja,
Csöndes tűnődés lankadt léptű papja.
Örülni lassú, és csüggedni gyors;
Kit nemessé emelt a föld porából Sok ritka szenvedés, de nem kevély.
Kitűnni a törpék sekély sorából,
És címere egy hervadt falevél.
Ha kővel dobták, szívét dobta vissza,
Ha szívvel dobták, halkan énekelt "
(Tóth Árpád)