A mély gyász, amelyet egy szeretett lény halálakor érzünk, abból a megérzésből fakad, hogy minden egyénben rejlik valami leírhatatlan, valami, ami csak rá jellemző, és ezért teljességgel pótolhatatlan.

http://photo.photojpl.com/tour/08amos/08amos.html

Wass Albert :
Itt leszek közel valahol

Ha eljön majd a nap,
Amikor meghalok,
Ti ne gyászoljatok.
Én itt leszek, közel.
Itt találtok napnyugtakor,
ha kirepül a vízimadár este,
kecskefejő tyurrogásában,
egy messzi bagolyhuhogásban.
Én itt leszek, közel,
vigyázok az erdő csendjére
és álmotokra.

Ha érezni akartok engem,
csak hajtsatok be az erdőbe
és álljatok meg az út mentén.
Figyeljetek: a halk lombsusogásban
hallhattok engem,
amint kutyáimmal
elmúlt esztendők boldog
vadászhelyeit járom.
Mosolyogjatok egy virágra,
egy pillangóra,
egy kis madárra,
egy pislogó csillagra
a messzi szemhatáron,
mikor az est árnyékai
körülfognak szelíden…

Csak mosolyogjatok,
és én az öröklétből
visszamosolygok rátok.

Valaki mindig elmegy közülünk,
S magával visz egy darabot a szívünkből.
Mozdulataikat, szavaikat ismételjük újra és újra,
Mintha csak így próbálnánk éltetni magunkban.
Látjuk, ahogy odafentről fénylő csillagként ragyognak ránk.
Ajkukon eddig sohasem hallott dallamok születnek.
Dallamok, amelyek csak nekünk szólnak. Nekünk,
Az itt maradottaknak. Így értjük meg, hogy nincs értelmetlen élet,
Mert egy valami értelmetlen csak, és az a halál!
Tovább őrizve szívünk mélyén, minden lélegzetvételün kben,
Gyertyalángba lobbant emléküket. Valaki elment közülünk.
Örökül hagyva ránk emlékképeket. Itt hagyva egy ki nem hunyó
Gyertyafényt, mert szívünkben és életünkben Ők a Nap, a Hold
És a csillagok, a bolygók, melyek körülöttünk forognak végtelen időkig.

zóljon ez a dal elhunyt barátaink emlékére  
Mikor magányod rádszakad,
Akkor választ a csend nem ad,
Pokoli hatalmak erőt vesznek rajtad,

Mikor senki se csöngeted rád,
A bajban nincsen jóbarát,
Lehet hogy kicsi vagy,
De hited óriás,

Nézz fel magasra, és emeld fel kezed,
Ne Add fel soha, ez a dalod lesz veled,
Válassz egy csillagot, mely utat mutat neked,
Nézz fel magasra, és emeld fe kezed,
Válassz egy csillagot, mely utat mutat neked,
Nézz fel magasra, és emeld fel kezed,

Sorsod elragad kezével,
Kiket szerettél, elhagytak régen,
Mikor gyengül hited, nézz fel az égre,

Nézz fel magasra, és emeld fel kezed,
Ne add fel soha, ez a dalod lesz veled,
Válassz egy csillagot, mely utat mutat neked,
Nézz fel magasra, és emeld fe kezed,
Válassz egy csillagot, mely utat mutat neked,
Nézz fel magasra, és emeld fel kezed,
Válassz egy csillagot, mely utat mutat neked,
Nézz fel magasra, és emeld fel kezed,(tedd ezt)

Az út végén…
Repülj lelkem! Hát véget ért az út, az életjáték, Utolsó lépés, csoda, kristály ajándék. Létem üveggömbje millió darabra eltörött, De amit szerettem, mit igazán szerettem– örök. Ne búcsúztassatok könnyes szemmel, el kell mennem, S mint egy szabad madár, repülj, repülj lelkem! Kegyes volt hozzám az úr, sok esztendőt adott, S mind kikhez jó voltam, emlékük maradok. Unokáim szeme tükrében leszek én a fény, Földünk apró kis darabjai közt itt-ott remény. Kócos lánykából, ősz hajú néni lettem, Szememben varázsvilág most is, repülj lelkem! Minden adósságom letudva, minden törlesztve, Nincsen már vállamnak súlyos nagy keresztje. Szívemben béke csillaga, lelkemben szeretet, Öröm az, hogy utolsókig foghatom kezetek. Teljesítve már a kaland, amiért születtem, Új csodák várnak másutt, repülj lelkem! Kedveseim szomorún ne álljatok sírom felett, Orgonabokraitok nyíló virága majd én leszek. Vigyázok rátok tovább a dalban, fákban, szélben, Őrizzétek meg életem képét ringató szépségben. Életkabátom elkopott, angyalszárnyra leltem, Hívnak új dimenziók, hát repülj, repülj lelkem!

Kívánom magamnak, és mindenkinek, hogy amikor elérkezik az út vége, ezzel a csendes elfogadással, tudjunk visszatekinteni az életünkre.
Hiszem, hogy a szeretteim is ilyen megbékéléssel mentek el.

http://www.janowic.estranky.cz/img/picture/715/gate2Dpic2.jpg

Amikor végleg elveszítünk egy hozzánk közel álló embert, nem egyszerre veszítjük el, először elapad a postája, elmúlik az illata a párnákról, a szekrényekben és a fiókokban őrzött ruhákról is. Lassan-lassan gyűlik össze sok apró részletből a hiánya. Amikor már nincs velünk, akit szeretünk, mindegy, hogy milyen volt, méretlenül adnánk neki az időnket... de már késő...

Móra Ferencnek


Mint akit a sors itt elejtett,
Úgy járom én a furcsa kertet,
Amely életnek hívatik,
Keresek benne valakit,
Aki szemének bársonyával
És hangja meleg aranyával
Mint rég, megint elandalit.

Mi nem búcsúztunk el soha,
Két meghitt, régi cimbora,
Ki együtt harcolt, álmodott,
Kiket, mint minden álmodót,
Sokszor fölébresztett az élet,
Mikor vetésük semmivé lett.

De valahol, túl földi gondon,
Van egy sarok, hol meghúzódom
S megint találkozom veled.
S ha mosolyogva kérdezed,
Mi újság? Én azt felelem:
A nap alatt nincs semmisem.

Mint a szivarod füstje, tűnik
Az élet és mint a betűid,
Oly rejtelmesek útjai,
Míg újra látunk valakit,
Aki szemének bársonyával
És hangja meleg aranyával
Mint rég, megint elandalit.

"A búcsúzónak minden emlék drága,
egy száraz lomb, egy moha, egy kis kavics,
hogy emlékezzék a távolban is
a helyre, melyre visszavonja vágya,
tanú lesz az érzéseiről haláláig,
s egy semmi így legdrágább kincsé válik."
(Goethe)

Mindig magányosabb lett
És mindig vakmerőbb,
Míg végül sírva térdelt
A győztes sors előtt.

És hallgatott az éjben,
Mely körülvette őt,
Míg mosolyogva állt meg
Az elmúlás előtt.

http://youtu.be/3zGdqG8u7MM

Valaki mindig elmegy közülünk,
S magával visz egy darabot a szívünkből.
Mozdulataikat, szavaikat ismételjük újra és újra,
Mintha csak így próbálnánk éltetni magunkban.
Látjuk, ahogy odafentről fénylő csillagként ragyognak ránk.
Ajkukon eddig sohasem hallott dallamok születnek.
Dallamok, amelyek csak nekünk szólnak. Nekünk,
Az itt maradottaknak. Így értjük meg, hogy nincs értelmetlen élet,
Mert egy valami értelmetlen csak, és az a halál!
Tovább őrizve szívünk mélyén, minden lélegzetvételün kben,
Gyertyalángba lobbant emléküket. Valaki elment közülünk.
Örökül hagyva ránk emlékképeket. Itt hagyva egy ki nem hunyó
Gyertyafényt, mert szívünkben és életünkben Ők a Nap, a Hold
És a csillagok, a bolygók, melyek körülöttünk forognak végtelen időkig

Mi jár a fejedben?Juhász Gyula: Anna örök

Az évek jöttek, mentek, elmaradtál
Emlékeimből lassan, elfakult
Arcképed a szívemben, elmosódott
A vállaidnak íve, elsuhant
A hangod és én nem mentem utánad
Az élet egyre mélyebb erdejében.
Ma már nyugodtan ejtem a neved ki,
Ma már nem reszketek tekintetedre,
Ma már tudom, hogy egy voltál a sokból,
Hogy ifjúság bolondság, ó de mégis
Ne hidd szívem, hogy ez hiába volt
És hogy egészen elmúlt, ó ne hidd!
Mert benne élsz te minden félrecsúszott
Nyakkendőmben és elvétett szavamban
És minden eltévesztett köszönésben
És minden összetépett levelemben
És egész elhibázott életemben
Élsz és uralkodol örökkön, Amen