Szegény, szegény
Apró legény
Ma este munkába állsz.
Mókázz, nevess,
Hogy pénzt keress!
Ha kell, a fejedre állsz!
Most még tiéd
Mező s a rét,
Most még van játékszered.
De este már
A munka vár,
Kezdődik az életed.

Ref.
Tanulj meg fiacskám komédiázni!
Tanulj meg kacagni, sírni, ha kell!
Tanulj a rosszhoz is jó képet vágni!
Magaddal törődj csak, más senkivel!
Ne higgy a barátnak, hű szeretőnek!
Ne higgy az eskünek! Ne higgy soha!
Tanulj meg fiacskám komédiázni,
Mert minden, minden csak komédia!

Nem voltam én
Mindig szegény,
Jó anyám gonddal nevelt.
Ágyam fölött
Ő őrködött
S altatódalt énekelt.
Múlt az idő
És jött a nő,
S én hittem neki bután.
Cirkuszban volt,
Ott lovagolt,
És én mentem a cirkusz után.



Ő volt a fény
Éltem egén,
Miként egy oltári szent.
De jött egy más
Komédiás
S ő már a másikkal ment.
Jókedvű volt,
Rád nem gondolt.
Jó anyád cserben hagyott.
De jó apád
Vigyázz reád,
Ő lesz az őrangyalod.

Náznán Andrea Bernadett

A bohóc mosolya

A cirkusz üres, de egy bohóc,
Kinek hajában százezer kóc,
Ül a színpad közepén,
És mégis a semmi legvégén.

Most nem nevet, csak néz a semmibe,
Ha szólítanák sem szólna senkihez.
Csak ül ott, egy régi széken,
S tűnődik egy eltépett képen.

Összetört emlékek gyötrik a maszk mögött,
Könnyek potyognak a nagy mosoly fölött.
S ki a színpadra nézve a bohócon nevet,
Nem látja azt, ahogy a bohóc könnye pereg.

Míg a közönség bámulva azt látja,
Ahogy a bohóc nevet a világba,
Annak könnyei erednek az álarc alatt,
De azt nem látják, csak az üres falak.

Most pedig ott ül a színház porondján,
A festék lepereg könnyáztatta arcán,
S eltűnik róla a széles mosoly,