”Az élet és a szeretet csupán egyetlen időt ismer: a jelent.
Az egyetlen érzékelhető idő a pillanat, amelyben élünk, amikor szeretünk.
Amikor együtt tudunk élni jó és rossz tulajdonságainkkal, akkor élünk együtt saját énünkkel.
Mindenkinek van egy árnyékénje. Hatalmadban áll a választás fény és árnyék között. Az árnyék nem azért lakozik benned, hogy elsötétítse a fényességet, hanem, hogy felhívja figyelmedet tökéletlenségeidre. Az erénynek csak egy fajtája van - az erény; a gonoszságnak ellenben számtalan.
Szeretnünk kell mások tévedéseit, hiszen a saját tévedéseinkbe egyenesen szerelmesek vagyunk.
Senki sem tökéletes, tudd ezt magadról is. Ha saját vétkeidet csupán apró botlásnak tartod, fogadd megértéssel mások hibáit.” (Tatiosz)

brányi Emil:

Oly szép, mikor

Oly szép, mikor bús, hosszú éjszakára
A láthatárt új hajnal fonja át.
Pirul az ég s az ébred, sötét föld
Boldog sejtésben sírja harmatát.
 

Mikor rám néztél, mélyen elpirultál,

Míg szép fejed szelíden meghajolt.
Ó Kedvesem! E bűbájos pirosság
Kezdődő üdvöm hajnalpírja volt.

Ha gondolok rá, nedves lesz az arcom.
Halk permetegként hull a könny oda.
Ne félj! E könny itt hajnalodni kezdő
Boldogságomnak csendes harmata.